Rólunk

A három épületből álló konferencia és wellness hotel a város szívében, a Duna part mellett futó hangulatos sétány közelében fekszik.

Az Erzsébet Nagy Szálloda**** jelenlegi formájában 2010 decembere óta üzemel – az épület ugyanakkor mind múltját, mind jelenét tekintve is Paks város történelmi szimbólumának tekinthető.

Mindössze 23 szobával rendelkező szállodánk klasszicista jellegéből adódóan tágas terekkel rendelkezik, melyeket átsző a nyugodt történelmi atmoszféra.

Történelmünk

Múltját tekintve Aranyhajó, Nagyvendéglő, majd Béke Szálló néven vendégfogadóként üzemelt már az 1700-as évektől kezdve. Az Erzsébet Szálló elnevezést akkori tulajdonosától, Bálint Lajostól kapta – Erzsébet nevű lányáról, még az 1900-as évek elején.

A ház a II világháborút követő államosításig – különböző családok tulajdonában, bérletében – vendégfogadóként, a város közösségi életének helyet adó házként működött. 1952 után – oly sok hazai épülethez hasonlóan – meglehetősen hányattatott sor várt rá, az akkori Béke Szálló mint műemlék védelmi épület hanyatlásnak indult. Végül a lebontás gondolatát elvetve, megindult az épület restaurálása az 1960-as évek végén.

Megmozdult a település, így az összefogásnak köszönhetően a földszinti rész kialakításába részt vett a Dunamenti Vendéglátóipar Vállalat, presszó, étterem, borozó kialakításával.

A Paksi Képtárat Halász Károly alapította – 1991-es létrehozásától 2005-ig ideiglenesen az egykori Erzsébet Szálló épületében helyezték el, de a helyi Tourinform iroda, a városi nyugdíjas klub és a gyermekétkeztetés is itt kapott helyet.

2005 novemberében 1 éves előkészületek után végleges gazdára lelt az Erzsébet Nagy Szálloda****. Immár a Paksi Atomerőmű Zrt. tulajdonában és az ATOMIX Kft. üzemeltetésében 2010. decemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A szálloda történelmében kiemelt szerepet játszó családok (Bálint, Baumann, Daróczy, Paksy) emlékének adózva kapták nevüket klasszicista stílusú lakosztályaink, és superior szobáink.

Bízza ránk magát

Szállodánk immár 10 éves fennállása óta csapatunk minden tagja azon dolgozik, hogy Ön a nap 24 órájában jól érezze magát nálunk.

Tudjuk, hogy az üzleti életben szükség van egy helyre, ahol Ön tárgyalhat, kötetlenül beszélgethet, majd kellemesen kikapcsolódhat, és egy jót pihenhet. Tudjuk, ha hétvégére érkezik hozzánk párjával, családjával hogyan kedveskedjünk Önnek, hogyan biztosítsunk pihentető kikapcsolódást!

Bármilyen célból is látogasson el hozzánk, bízza ránk magát – engedje meg, hogy itt-tartózkodása során mindent megtehessünk azért, hogy maradandó élményekkel, elégedett vendégként távozzon tőlünk.